Ha az üvegvágás kerül szóba, akkor senkinek sem fordul meg a fejében, hogy egyedül házilag nekiálljon ennek a műveletnek üvegvágó hiányában. Számos esetben ez nem is annyira lenne lehetséges, mikor például egy nagyobb ablaküveget szeretnénk méretre vágni. Azonban számos olyan dolgot elő tudunk házilag állítani, melyhez kisebb üvegeket kellene elvágnunk.
Aki például szeret kreatív dolgokat csinálni házilag, annak biztosan eszébe jutott már, hogy kiürült boros vagy sörösüvegből gyártson valamit házilag magának. Erre jó példa lehet, mondjuk egy mécses tartó vagy egy váza elkészítése. Arra azonban szeretnénk mindenkinek a figyelmét még itt az elején felhívni, hogy a következő leírást csak óvatosan, saját felelősségre próbálja ki.
A házilag kivitelezett üvegvágás kellékei a következőek: maga az üveg, gyufa, hideg víz, madzag, aceton és csiszolópapír. Az üvegvágás első lépéseként többször tekerjük körbe a fonalat az üvegen ott ahol a vágást kívánjuk megejteni. A végeit kössük jó szorosan össze. Ezután húzzuk le az üvegről és áztassuk be az acetonba. Majd miután jól megszívta magát tegyük vissza az üvegre, az eredeti helyére.
A fonalat ezután meg kell gyújtani, azonban nagyon vigyázzunk, hogy ne lélegezzük be, az égés során keletkező gőzöket. Amikor az égés befejeződött, tegyük bele az üveget hideg vízbe. A gyors lehűtés miatt, az üveg a felmelegedett helyen ketté fog válni. A házi üvegvágás utolsó lépéseként már csak annyi a dolgunk, hogy az üvegfelületet lecsiszoljuk a későbbi balesetek elkerülése végett.