A dauer sok göndör hajra vágyó nőnek jelenthet megoldást, hiszen alkalmazása által nem kell minden egyes nap azzal vesződni, hogy hajat göndörítünk hosszú időn keresztül. Valószínűleg kevesen tudják, de a dauer házilag is megoldható, méghozzá nagyon egyszerűen és gyorsan.
Amennyiben dauert alkalmaznánk házilag, és festett hajunk van, mindenképpen várjunk az utolsó festéstől számítva egy hónapot, és csak utána tegyünk dauert a hajunkba, ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy a végeredmény borzalmas lesz, mivel kettős károsító tényező éri a hajat, mely felerősíti egymást.
A dauer házilag való készítéséhez dauervizet, fixálót és dauercsavarót szerzünk be, de szükségünk lesz még dauer sapkára, szivacsra, illetve törülközőre is. A dauercsavarót annak alapján válasszuk ki, hogy milyen méretű hullámokat szeretnénk. Amennyiben nagyobbakat, akkor nagyobb csavarókra lesz szükségünk, kisebbek esetében pedig kisebb csavarókra.
A megmosott hajat fel kell csavarnunk ezekre a csavarokra (ügyeljünk arra, hogy ne használjunk balzsamot előtte). Ezután a dauervíz felét szivacs segítségével rávisszük a hajra, majd ráhúzzuk a fejre a dauer sapkát. Kb. fél óra után a maradék dauervizet is rákenjük a hajra, majd 5 perc hatóidő után a még felcsavarozott hajat alaposan leöblítjük vízzel. Ezután felvisszük a fixálót, 5 percig hatni hagyjuk, kiszedjük a csavarókat, és a már kibontott hajunkra is fixálót kenünk, melyet szintén hagyunk 5 percig hatni. Az idő lejárta után megmossuk, alaposan balzsamozzuk a hajunkat, és kész is a dauer házilag.