Jégkása házilag

Egy kis otthoni hűsölésre vágysz? Mi sem könnyebb, mint elkészíteni egy jégkását házilag. Nagyon egyszerűen, kevés hozzávalóból kiváló édességet készíthetünk mi magunk, ráadásul saját ízlésünknek megfelelően.

Többféleképpen is készíthetünk jégkását házilag. Ha nincs sok türelmünk, akkor válasszuk az egyszerűbb receptet, ami nem más, mint szénsavmentes víz, gyümölcslé és cukor. Az adagokat annak függvényében növelhetjük, hogy mennyi kását szeretnénk készíteni. Egy személy számára egy csésze vízre, fél csésze cukorra, és három csésze gyümölcslére van szükségünk. Mindezt összekeverjük, egy órára fagyasztóba tesszük, ezután félóránként kell majd újra megkavarnunk. Akkor van kész, ha már látjuk, hogy jeges lett.

Jégkása házilag

Jégkása házilag

Egy másik variáció a jégkása házilag való elkészítéséhez (ennél kicsit több időre lehet szükségünk): ebben az esetben a gyümölcslé helyett gyümölcsöt használunk, melyet pépesítünk, apróra zúzunk stb, ki hogyan szereti. Lehet ezt csak egy gyümölcsből készíteni, de akár többféle gyümölcsből is. A további teendőnk ugyanaz, mint az előzőnél: vízzel és cukorral vegyítjük, majd félóránként megkeverjük/összerázzuk, hogy kásássá fagyjon.

Többféle ízű jégkása elkészíthető házilag ily módon, sőt még különlegesebb ízeket is összeállíthatunk magunknak, mint amilyeneket az üzletben találhatunk. Határ a csillagos ég, kinek mi a kedvence: lehet ez kólás, kókuszos, mentás, kávés, joghurtos, boros, gyümölcsös, sárgarépás, és sok más egyéb ízű jégkása. Bátran lehet kísérletezni!

  
Iktatva: Konyha, Receptek Címkék: , , , , ,

További olvasnivaló

Otthon házilag 2013