A mogyoróvaj nemcsak nagyon finom, hanem nagyon tápláló is. Mivel lassan emésztődik meg, sokáig távol tartsa az éhségérzetet. Magas fehérjetartalmú, szabályozza a koleszterin- és vércukorszintet, gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, jó antioxidáns forrás. Ez a finom édesség, a mogyoróvaj házilag is elkészíthető 15-30 perc alatt.
Hozzávalók: 250 gramm sótlan, héj nélküli földimogyoró, 1-2 evőkanál napraforgó- vagy földimogyoró olaj, só (ízlés szerint), és egy kevés cukor vagy méz (opcionális). Kétféle állagú mogyoróvajat készíthetünk belőle: krémest és ropogóst (darabkákkal). Első lépésként pár percig pirítjuk – olaj nélkül – a földimogyorót egy serpenyőbe vagy a sütőbe, gyakran megkeverve, hogy ne égjen oda.
Ha kihűlt, egy kiskanál olajjal tegyük turmixgépbe, s kezdjük darabolni. Eleinte nem lesz homogén a paszta, felragad a turmixgép oldalára. Ekkor állítsuk le a gépet, szedjük egy helyre a masszát, majd újra indítsuk el, s ha szükséges, még több olajat adjunk hozzá. Addig mixeljük, míg sima, krémes állagú lesz. Sóval ízesítjük.
A ropogós mogyoróvaj házilag való készítése ugyanígy történik, a különbség csupán annyi, hogy rövidebb ideig mixelünk, meghagyván a mogyoródarabkákat. Mi döntsük el, hogy mikor állítsuk le a robotot. Feldobhatjuk az ízét kevés fahéjjal, olvasztott csokival, mézzel, kókusszal stb. Hűtőszekrényben tárolható, kb. két hétig fogyasztható. Mindamellett, hogy nagyon finom és egészséges, ajánlott mértékkel fogyasztani belőle, hiszen sok kalóriát tartalmaz.