Már az ókorban rájöttek arra, hogy ha olyan tárgyat alkotnak, amelynek a felületén a fény nem szóródik szét, láthatóvá válik a tükörkép. Ám ezt nem mindig tudták megvalósítani, kezdetben sok mindennel próbálkoztak, és nem mindig sikerült elérni a kívánt célt. Arra rájöttek ugyan, hogy ha valamilyen fémet, mint például a rezet simára csiszolnak, homályosan látszik a tükörkép, de mivel a fémek hamar oxidálódtak, így nem is tartott sokáig a remekmű, csak évszázadokkal később jöttek rá a tükörkészítés titkára. Ma már házilag is tudunk tükröt készíteni, ha nagyon sok türelmünk van, és főként ha elég ügyesek vagyunk hozzá.
Legelső lépésként ahhoz, hogy sikeresen tükröt készítsünk házilag, ki kell vágnunk egy üveglapot, ami nagyon sima, karcmentes, jó minőségű. Ha ezzel megvagyunk, következik a nehezebb része. Az üveglapnak nagyon simának kell lennie, hanem semmit nem érünk el. Ha kivágjuk az üveglapot, utána az egyik felét be kell vonnunk egy fémréteggel, például ezüst foncsorral.
Ha bekentük az üveglapunkat ezüst foncsorral, ahhoz, hogy házilag jó minőségű tükröt készítsünk, kell várnunk legalább egy napot, hogy a fémréteg jól rászáradjon. Ezután a fémréteget lekenjünk körömerősítővel.
A házilag történő tükör készítéséhez a nagy optikai tudás mellett szerencsére is szükség van. Ha mindenképp meg szeretnénk próbálni, a fenti módszert követve sikerülhet, viszont olyan minőségűt, mint amilyenek a kereskedelemben vannak, nem fogunk tudni előállítani.